Esküvői élmények

Esküvői sztorik, képek, hangulatok és érdekességek

Az elmúlt tíz évben közel 250 pár tisztelt meg a bizalmával, amiért nagyon hálás vagyok. Sok élménnyel, történettel és emberi kapcsolattal lettem én is gazdagabb. 

Ezekből szemezgettem.

Borvidéki hangulatú esküvő 

Az egyik etalon esküvőm volt. Szervezői pályafutásom elején talált meg ez a hihetetlen laza és vidám orvostanhallgató pár, akik Palkonyán gyönyörű természeti környezetben képzelték el a ceremóniát és a sátras lagzijukat. Persze semmi nem úgy történt, ahogy eredetileg elterveztük, mert a május végi időjárás közbeszólt. Volt ott minden, násznép lemenekítése a hegyről a vihar elől, a gyűrű eltűnése a fűben ( szerencsére később megtaláltuk), B terv mindenre, a sátor szigetelése, hogy ne verjen be a zuhi stb. Leizzadtam párszor persze a nap alatt, de ez nem volt érdekes, mert a pár és a násznép hatalmasat bulizott hajnalig. Imádtam az egészet. 


Egy lazulós esküvő 

Andrea és Gergő esküvője egy olyan lazulós, borozgatós, zenélős, beszélgetős és persze bulizós családi és baráti esemény volt, ahol az evangélikus egyházi esküvő a szabad ég alatt zajlott, ahol a menyasszony fellépett a zenekarával, ahol egy meghitt és romantikus éjszakai szertartást vezethettem és ahol a végén a násznép a Scooter zenéjére csapatta ezerrel. Egyszóval szuper volt az egész és hálás vagyok, hogy nemcsak az esketőjük, de az egész nap háziasszonya is lehettem.  


Dupla esküvő 

Dupla pár huuu. Ez aztán a kihívás, gondoltam. Juli - Krisztián és Kata-Zoli párosokkal való együttműködésem  tökéletes volt. Szabad kezet adtak szinte mindenben, hiszen ők akkor külföldön éltek és nem tudtak hazajönni szervezkedni. A menyasszonyok barátnők, az ő ötletük volt, hogy tartsák együtt az esküvőt. Minden szuper jól sikerült azon a júliusi napon. A helyszín, a catering, a dekor, a buli. Nagyon jó szívvel emlékszem vissza rá.


Amikor minden borult 

Szilvi és Beni esküvőjén az utolsó pillanatban kellett helyszínt változtatni a bizonytalan időjárás miatt. Szerencsére a napra minden a helyére került és minden szuper jól sikerült. Volt Bistro Wagen, gyereksarok és egy nagyon különleges ételsor, ahol a kézműves pizzáké és hamburgereké volt a főszerep. 


Színes kavalkád 

Anett és Joci nagy Napjának megszervezése összetett feladat volt. Kisgyerekes, elfoglalt emberek voltak, persze többször találkoztunk és egyeztettünk az elképzelésekről. Az egész esküvő egy nagyon színes kavalkád volt, ahol helyet kapott a klasszikus mellett a grillkonyha is és a zenekar mellett DJ is biztosította a lagzi hangulatát. De volt desszertbár és jégszobor, csokiszökőkút és fagyiskocsi, gyerekjátszóház és gyönyörű fényjáték. Minden egyben volt. A vendégek minden bizonnyal sokáig emlegették ezt az esküvőt. 


Szertartás a Bledi tó partján

Egész eddigi pályafutásom egyik legkülönlegesebb esküvője volt, rendkívül emlékezetes. Nóri és Csabi már korábban kinézett magának egy másik esküvőn és így a felkérésük még megtisztelőbb volt számomra. Egy csoda volt a helyszín és az egész légkör, nagyon jól sikerült a meghitt, családias szertartás. Bőől ois látszik, hogy merjétek választani álmaitok helyszínét, hiszen az esküvő egy egyszeri és megismételhetetlen ünnep!


Egy csodás őszi esküvő

Lilivel és Áronnal már az elején meg volt az összhang és a közös téma ( kutyusok ), így nagyon örültem a felkérésüknek. Igazi őszi esküvő volt, langyos idő, gyönyörű tópart, meleg színek és kiváló hangulat..... és mindenek felett egy jókedvű szertartás. A pár is és jómagam is sokat nevettünk a szertartás alatt, rendkívül vidáman telt. 


Bizalmat adtak 

Nagyon jó érzés volt, hogy Tami és Gabesz - miután több esküvőn is hallottak szertartásvezetőként - mindenképpen velem képzelték el a ceremóniájukat. Már jó előre jelezték a jeles dátumot, hogy írjam be a naptáramba. Egy forró július végi napon végre eljött a nagy esemény, ahol a gyűrűhúzás és az egyedi fogadalmak mellett a kötélceremónia által lett még különlegesebb az esküvőjük.


Bővebb információkaz az egyedi szertartásról itt olvashattok: https://www.mamelanita.hu

Részletes árajánlatot itt kérhettek: Írjatok


 Csodás élményesküvőim képekben


Esküvői Blog 

Pécs és környéke illetve a közeli villányi és szekszárdi borvidék igazi kuriózum, bővelkedik szebbnél-szebb esküvői helyszínekben.

Az esküvőt megelőző időszak nagyon sűrű , nem csupán a párnak, hanem a környezetének is. Véglegesíteni kell a virág és sütemény rendeléseket, el kell menni a ruhákért, esküvői kiegészítőkért és nem feledkezhetünk meg a szépészeti próbákról és kezelésekről sem.

Az esküvőszervezés első szakaszában fel szokott merülni egy igen fontos kérdés: szükséges-e az esküvőszervező vagy nélküle is mindent meg tudtok oldani? Mindkét lehetőség tartogat magában előnyöket illetve hátrányokat. A legfontosabb, hogy a lehető legkönnyebb és örömtelibb legyen számotokra a készülődés és a Nagy Nap minden perce.

Szerencsére a zöldítés és a fenntarthatóság is egyre inkább szempont az esküvőkön is. Persze nincs teljesen szemétmentes rendezvény, de annak minimalizására lehet törekedni. Nemcsak a természetes dekorral és az újrahasznosított meghívóval lehetünk környezettudatosak, hanem azzal is, ha a menüt a szezonális és helyi alapanyagokból állítjuk össze. A...

Elgurult karikagyűrű, összekuszált dekoráció és kioldódó székmasnik. Bizony ez mind előfordulhat, ha a gyerekek az esküvőn profi gyerekfelügyelet híján szabadon játszhatnak. Ha nem kötjük le őket, akkor keresnek maguknak mulatságot. Nem véletlen amikor a pár kiköti a meghívón, hogy az invitálás csak a család felnőtt tagjaira vonatkozik, de van...

Egyre jellemzőbb, hogy a párok nem tartanak hagyományos lakodalmat.